Szülői útmutató a digitális egyensúlyhoz
A képernyőidő csökkentése, a vibráló-pulzáló felületek hosszabb bámulása, azok addiktív hatásai már mindannyiunk számára ismerősek. Egészen egyszerű magyarázatok vannak arra, hogy miért is szeretjük annyira a képernyőkön keresztül érkező szórakoztató tartalmakat:
- az agyunk dopamintermelését beindítja, egyszerűbben mondva folyamatosan kapunk egy kis megerősítést, jó érzetet, „jutalmat”
- mozgást észlelünk, de egy ujjunkat sem kell mozdítani hozzá, energiabefektetés nélkül is kapunk visszacsatolást
- ingergazdag stimulációt biztosít, aminek az eléréséhez még sokat gondolkodnunk sem kell.
Bár a magyarázatok logikusak és egyértelműek, alaposabban belegondolva elmondható, hogy nem ilyen jellegű időtöltést kívánunk a gyermekeinknek.
A korral viszont ugye haladni kell, hiszen a mostani óvodás és iskolás nemzedék már a mesterséges intelligencia által vezérelt közművek és oktatási platformok világában fog felnőni, azoknak a működését pedig kifejezetten hasznos lesz ismerniük.
Mégis hogyan található ebben a bábeli zűrzavarban bármi egyensúly?
Törekedjünk az arany középútra
Szülőként a legjobbat szeretnénk nyújtani gyermekeinknek. A sok tévhit, ellenségeskedés vagy éppen a túlzott engedékenység metodikája is felmerülhet megoldásként. Mindenkinek más módszer lesz megfelelő, de az kijelenthető, hogy ebben a témakörben sem vezet jóra a végletekben való gondolkodás. Különböző szakmai fórumokon hivatalos ajánlások is megtalálhatók, ezeket érdemes követni- a WHO szerint pl. 2 éves korig 0, majd maximum napi 60 perc legyen megengedett 4 éves korig.
Étkezés közben beszélgessünk
A korábban említett magyarázatok miatt érdemes odafigyelnünk arra, hogy átgondolt indokokkal alkalmazzunk képernyőidőt gyermekünk mindennapjaiban. Az online tér ugyanis nemcsak szórakoztató, de sok-sok edukatív tartalmat is rejt, amiket igenis érdemes feltérképezni, megismerni, fogyasztani. Legyen szó ünnepi készülődésről, mondókák hallgatásáról vagy érdeklődési körnek megfelelő ismeretterjesztő tartalomról, ha megtanítjuk ezeknek a keresésére, az internet tudatos használatára, hosszú távon fektetünk be gyermekünk jövőjébe.
Mindig legyen egyértelmű célja
A szenzoros rendszerek stimulálása nem mindig igényel drága eszközöket – egy egyszerű labda vagy gyurma is nagyszerű segítőtárs lehet a gyermek figyelmének fókuszálásában. Ezek a kiegészítők nemcsak biztonságosak, hanem könnyen kezelhetők is. Ha a gyermek nem a domináns kezében tartja őket, anélkül is segíthetnek fenntartani a koncentrációt, miközben nem zavarják az írást vagy a feladatmegoldást. Szórakoztató módon fejleszthetik a figyelmet és a tanulást is.
Ne a műsor köré építsük fel a napirendet
Minden nap, ugyanakkor, ugyanolyan jellegű mese megengedett. Ismerősen hangzik a rutin? A követhető és kiszámítható napirend valóban fontos, hiszen így felkészültek lehetünk az átlagos napi kihívásokra. Azonban teret kell hagynunk a rugalmasság érdekében, mivel a tervezett programok általában nem alakulnak a terveknek megfelelően. Legyen általában vett cél, hogy a napot közösen zárjuk gyermekünkkel- ez pedig legyen opcionálisan választható udvari játék, esti mese könyvvel vagy képernyővel, tv nézéssel.
A szülő irányítson!
A streaming platformok szinte végtelen mennyiségű lehetőséget tárnak elénk, ezek közül még sokszor felnőttként is nehezen választjuk ki a számunkra megfelelőt. Gyerekként még kevésbé tudjuk, hogy valóban mire lenne szükségünk! A tartalmakat ezért is válasszuk ki, mi kínáljuk fel- így már egy komoly szűrőn át fog menni és tudni fogjuk, hogy életkorának megfelelő nyelvezettel és grafikával fog találkozni.
Komoly dilemmákból nincs hiánya egy szülőnek sem. A számunkra is elérhető számtalan forrás, jó tanács és tévhit rengetegében nehéz egyértelműen levonni a következtetést arra vonatkozóan, hogy mit is érdemes tennünk gyermekünk egészséges fejlődése érdekében. Annyi biztos, hogy nincs egy univerzálisan alkalmazható formula és a tiltás, teljes mértékű elzárkózás sem célra vezető.
Ezért is érdemes reflektíven gondolkodnunk- nekünk mi lenne az ideális? Mi hogyan érezzük magunkat 60 percnél hosszabb képernyő idő után? Minket mennyire zavarna, ha egyik pillanatról a másikra kikapcsolnák a műsorunkat, mert éppen elkészült a vacsora? Ha empatikusan és tudatosan fordulunk a téma felé, jó eséllyel teremtünk megfelelő környezetet a harmonikus fejlődéshez.
