Dr. MIchael M. Merzenich, az agykutatás úttörője

Dr. Norman Doidge A változó agy c. kötetét a megjelenést követően azonnal beszereztem, hiszen a neuroplaszticitásról már korábban is szereztem elméleti és gyakorlati tapasztalatokat is. Annak ellenére, hogy már számtalan tudományos publikáció és mű jelent meg az agy változóképességének bizonyításául, a mai napig tapasztalható az olyan módszerek hiánya, amelyek szakmailag releváns eredményeket tudnak felmutatni.

meggyőző érv: tudományos kutatási eredményekkel alátámasztott hatékonyság

Napról napra jelennek meg a sokat ígérő és „mindent korrigáló és javító” programok, de a valóban egyénre szabott, komputerizált, akár otthonról is végezhető fejlesztő eszközök száma limitált. A Fast ForWord és a Reading Assistant Plus ezeknek a kritériumoknak mind megfelelnek- segítségükkel egy olyan tanulási folyamat részesei lehetnek gyermekek és felnőttek, amelyet a hagyományos terápiás módokon nem élhetnének meg, ezt pedig többszáz független vizsgálat és kutatási eredmény is alátámasztja. Merzenich megannyi nívós díj, szakmai tapasztalat és magáncég vezetése mellett jelenleg is aktív résztvevője a tudományos világnak. Megszerzett tudását nemcsak a hozzám hasonló szakmabeliek, de egyéb érdeklődők számára is elérhetővé tette számos publikáció, kiadvány és televíziós interjú során.

agyműködés bemutatása

gondot okozhat, ha gyermekünk fejlesztésre szorul

A családokra komoly terhet róhat, ha a gyermekük fejlesztést igényel- a különböző helyszínekre való eljutás, a szakember tudása és személyisége, és nem utolsó sorban az anyagi terhek is olyan akadályok lehetnek, amelyekkel rendszeresen meg kell küzdeni. A Doidge könyvében is említett programok ezeken a terheken sokan enyhítenek, hiszen megfelelő erősségű internetkapcsolat és egy tablet vagy laptop segítségével könnyen elérhetők, a mesterséges intelligenciának köszönhetően teljesen egyénre szabott játékokat tartalmaznak, valamint a korlátlan használat mellett is fix havidíjjal elérhetőek.

amire büszkék vagyunk, saját tanulóink sikerei

Mivel a programot többnyire gyermekek és fiatal felnőttek végzik szerte a világon, elsősorban ezekben az életkorokban jellemző problémákra, nehézségekre ajánlottuk a kezdetekben. Már óvodáskorú, 5-6 éves gyermekeknél is tapasztaltak a szülők fejlődést, főleg az auditív és a fenntartott figyelem területein: ilyenkor nemcsak a nevükre figyeltek fel többször, de akár egy közös bevásárlás vagy vendégség során is hosszabb ideig tudtak édesanyjukra figyelni vagy elmélyülten játszani. Az egyik legmeglepőbb visszajelzést egy középkorú hölgytől kaptuk, aki nyelvvizsgára készült. A hagyományos nyelvtanulási módszereket már mind próbálta: iskolai angolórák, magántanár, nyelviskola- a várt hatás, tehát hogy valóban jó sebességgel tudjon egy párbeszédet lefolytatni és megérteni partnere beszédét, elmaradt. A Fast ForWord kezdő szintjével kezdett, hiszen valószínűleg ez az alapozó jellegű képességfejlesztés az eddigi tanulmányaiból hiányzott. Kb. 12 órás tréning (kb. 2 hónap) után már örömmel jelezte a hölgy, hogy egyre több szót azonosít helyesen és gyorsan, a tanult szavakat könnyebben tudja feleleveníteni és a Reading Assistant Plus későbbi használatával már a szóbeli tételek hangos olvasása, tanulása már nem okozott neki komolyabb kihívást.

a kognitív képességek fejlesztése több fronton is segít az életben

A Fast ForWord és a Reading Assistant Plus programok egynyelvűek, tehát kizárólag angol nyelvi tartalommal rendelkeznek. Ennek ellenére már iskolakezdő gyermekek számára is javasolt, hiszen a kulcs kognitív képességeket változatosan, egyértelműen és egyedülálló módon fejlesztik. A gyermekek figyelme, memóriája, feldolgozási sebessége, valamint a szerialitás észlelése mind szükséges a sikeres tanuláshoz magyar és angol nyelven is. Ezek javulásával transzferhatás érhető el, tehát a programban kamatoztatott képességek (pl. jobb feldolgozási sebesség) az iskolai feladatok során is megmutatkoznak.

agyműködés bemutatása

A programokról szakértői szemmel

Dr. Norman Doidge A változó agy c. kötetét a megjelenést követően azonnal beszereztem, hiszen a neuroplaszticitásról már korábban is szereztem elméleti és gyakorlati tapasztalatokat is. Annak ellenére, hogy már számtalan tudományos publikáció és mű jelent meg az agy változóképességének bizonyításául, a mai napig tapasztalható az olyan módszerek hiánya, amelyek szakmailag releváns eredményeket tudnak felmutatni.

Tovább olvasom »
Oszd meg Facebookon